Általában magáról a genealógiáról
Nyomtatás E-mail

A genealógia, azaz eredet- vagy származástan a családfák kutatásának a tudománya.

Az emberek közötti leszármazáson alapuló rokonsági kapcsolatokkal foglalkozó, az egész társadalmat átfogó klasszikus történelmi segédtudomány.

A genealógiai ismeretek már az ősidőkben is felhasználták. Hisz ősei mindenkinek vannak.

Mindig fontosak voltak a vélt –illetve valós-ősök, a tőlük való származás felkutatása, bemutatása. A genealógia mindig együtt fejlődött a társadalommal, alkalmazkodott az egyes osztályok, rétegek mozgásához. Sokszor gyakorlati jellegű is volt hisz legtöbbször az öröklési jog praktikumában alkalmazták. Sokan félregondolva családfakutatást kizárólag a nemesség kutatásával azonosították, és mint olyant öncélúnak minősítették. Nem szabad elfeledkeznünk azonban a polgárság, az értelmiség, sőt a parasztság vagy a munkásság genealógiájának vizsgálatáról sem.

Továbbá fontos megemlítenünk a birtoktörténet illetve a helytörténet kapcsán is a genealógiát.

Hangsúlyoznunk kell, hogy a genealógia az utóbbi években egyre inkább megújuló a moderntudományos elvárásoknak megfelelően átalakuló, széles körben felhasznált tudománnyá vált.

Az őskutatás családtörténet történeti beszámolók és hagyományok hidat képeznek a múlt és a jövő között, és összekötik a nemzedékeket oly módon, ahogy más emléktárgyak nem képesek.

Mindenkinek vannak emléktárgyai. De egy család számára a legértékesebb emlék a családtörténete lehet. Egy olyan emlék, ami összeköti a múltat a jövővel.

A családok történetének kutatása már az ókori világban is ismeretes volt. Az ókori Görögországban az istenektől származtatták magukat. Az őseiket, pedig a trójai háború valamelyik hőséig vezették vissza.

A rómaiak őseik különféle érdemeit vitték át az egész nemzetségre. Síremlékeik feliratain nagy számban maradtak fenn genealógiai adatok. Az ókori családi viszonyokra jellemző volt az örökbefogadás. Így az örökbefogadottak megkapták az örökbefogadók őseit. Ezért gyakran a nyilvántartásba szerepelt mind a valódi illetve az örökbefogadott személy is.

A germán népeknél a rómaiakkal szemben vérrokonságra alapuló genealógia volt a fontos.

A késő középkortól gyakori volt a polgári ősigazolás, melyet a városokban az ipari tanuláshoz, polgárjog elnyeréséhez követeltek meg.

A genealógia fejlődése Európa különböző országaiban a reneszánsz idején indult meg, és a XVI. századtól publikálnak különféle nyelveken, elsősorban latinul genealógiai műveket.

Legelőször az uralkodóházak, később, pedig a főnemesség, nemesség, sőt a polgárság családtörténetéről is.

A XVII-XIX. század fordulóján a genealógia láthatóan háttérbe szorult. Ismételt fellendülése

az 1820-as évektől kezdődött. A XIX. század második felétől kifejezetten felvirágzóban volt, és tulajdonképpen folyamatosan virágkorát éli.

A magyarországi családokra és rokoni kapcsolataikra bőven találunk leszármazási adatokat a középkori írásokban, de a magyar főnemesi udvarokra jellemző ősfák, csak a XVII. század első felében jelentek meg. Ezek az őskultusz jegyében a honfoglaló vezérekig vagy még messzebbre igyekeztek visszavezetni a származást akár Ádámig is.

A második világháború után megindult a családfakutatás erőteljes visszaszorítása. A genealógia merev elutasítása idővel enyhült.

A rendszerváltás óta ismét kedvelt téma lett a családfakutatás. Egyre többen keresik a családjuk múltját, gyökereit illetve a kutyabőrt de sokan nem tudják, hogyan kezdjék el.

Motiválhatja az embert a presztízs a divat vagy éppen az üzleti lehetőségek. Azonban van akinek a letelepülés

illetve az állampolgárság megszerzéséhez , kárpótlás, névváltoztatás, örökség miatt szükséges a családfakutatás.